Hm.....nézem néha az embereket. Erre a legjobb hely a metró. Néznek maguk elé, tekintetük totál üres.
Sokszor eszembe jut pár jelző is: szomorú, idegbeteg, bunkó, buta, és néha-néha a normális ember is.
Régebben mindig meg akartam ismerni akit látok, illetve akartam volna, ha tehettem volna, ki ő, mi ő, már nem akarom. Nem érdekel.
Egyre arrogánsabbak az emberek. Egyre jobban félek. Régebben gond nélkül éjjel végigsétáltam a körúton, ma már kissé gyors léptekkel tenném ugyanezt vagy így sem.
Legalábbis nem egyedül.
Amíg egyedül laktam jó volt, de azért nem éreztem magam biztonságban. Megvoltak az előnyei, mely nem kevés. Lehetett pasizni, csajozni, azt csináltam amit akartam. Szerettem egyedül lenni. De így most jobb. Nem is vágyom rá, hogy pl. pasizzak, vagy másképp éljek. Biztonságérzetet ad, hogy van mellettem valaki. Már nem a tigrisemmel alszom, és igazából most is azt csinálok amit akarok, mert ez nem börtön. Ha annak érezném, nem lennék azzal, akivel vagyok.
Hiába vannak előnyei az egyedüllétnek, azért néha kissé ijesztő volt. Pláne hogy nincs mellettem egy család, apu anyu stb, hogy felhívjam őket, csak egy 80 éves félnagymama. Szép mi?
Szóval manapság bármi megtörténhet. Az emberek is nagyon negatív irányba változtak sajnos. Már nem akarok annyira társasági ember lenni mint rég, érthető módon kicsit az ember visszavesz pár lépést. Távolságtartóbb lettem én is. Nem is vágyom annyira el mostanság itthonról.
Szóval minden valaminek a következménye. Nem tudom mi lesz, hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok kis társadalmunkban, de nem igazán látom, hogy pozitívan változna a közeljövőben....
Utolsó kommentek